Kertépítés

A kertépítés nehéz feladat

Máris elmondom miért, gondolom ezt.

A kertépítés egyik eredménye
A kertépítés egyik eredménye

Rengeteg szempontot kell figyelembe venni, és a legtöbben nem értenek, nem érthetnek hozzá. Ez persze nem hiba, hiszen a kertépítést  nem tanítják az iskolában,  és a legtöbben életünkben maximum néhány kertet építenek meg, de leginkább csak egyet.

Mi mindennek kell, hogy megfeleljen egy kert?

Egy kertet a család tagjai, az élet különböző fázisaiban, és időszakaiban több mindenre is használják.

  • Amíg gyerekek vannak, (esetleg unokák) folyamatos játszótér, bírnia kell a strapát.
  • Ha családi események, kertipartik vannak, akkor rendezvényhelyszín.
  • Ha csak ülünk a teraszon, és gyönyörködni szeretnénk, akkor egy igazi élő festmény, amit az ember imád csodálni.

Ezeket a funkciókat (és még többet) is, egyszerre kell figyelembe venni a kertépítés, a kert kialakítása során, úgy, hogy ráadásul előre kell tervezni éveket, nem ritkán akár 20-30 évet is, hiszen a növények megnőnek, és a kert folyamatosan alakul.

A mögöttem álló több tízéves tapasztalat éppen ezért egy jól bejáratott kertépítési folyamatot alakított ki, amelyet konzekvensen követek az első találkozástól egészen a munka átadásáig, sőt azon túl is.

A kertépítés fázisai

1) Összhang

Az első találkozáskor meghallgatom az igényeket, és megnézem a területet. Ekkor nekem már alapból ezernyi ötletem van, hiszen rengeteg gyönyörű kertet építettem már, és sokat folyamatosan gondozok is. Ezeket az ötleteket természetesen nem is rejtem véka alá, úgyhogy az együttműködés általában remek ötleteléssel szokott indulni.

Én azonnal látom, hogy milyen a telek, a kert  fekvése,  hol vannak az az árnyékos helyek, melyek az eldugottabb részek és melyek azok a területek, amelyek napi használatban lesznek. Melyek azok a részek, amelyekre mindig rálátni, és hova lehet gyönyörű szép virágokat ültetni majd.

A kertépítés első fázisa tehát az ötletelésé, majd a megegyezésé: összhangba hozzuk az Ön elképzeléseit és az én ötleteimmel.

2) Kezdődik a munka: gyomirtás és tereprendezés

Miután kialakul a kert terve következik a vegyszeres gyomirtás. Gyom elszáradása után eltávolítjuk, rossz minőségű talaj esetén a felső rétegét, kialakítjuk a kert síkjait. A legtöbbször szoktuk javasolni öntözőrendszer telepítését és vakond ellen egyetlen egy biztos módszer van a vakondháló.

A vakondhálót a füvesítésre váró terület alá helyezzük 5-10cm -re. 2 lehetőség van:

  • ha friss földet, hozattunk, akkor egyszerű a dolog: kiterítjük és hordunk rá 5-10cm földet;
  • a csak a meglévő földet használjuk akkor leszedjük ezt a mennyiségű földet leterítjük a vakond hálót és vissza tesszük a földet.

3) Az ágyások kialakítása

Mindeközben kialakítjuk a cserje ágyásokat, lerakjuk az ágyás szegélyeket ami lehet kő, térkő vagy fa. (Fa ágyás szegélyt mindenképpen lekezeljük lazúr festékkel!). Cserjék alá javasoljuk geotextil terítését és mulcs vagy dísz kavics rakását. Ezzel meggátoljuk a gyomosodást és a kiszáradást.Növények ültetésénél szarvasmarha trágyát használunk, ami legalább 1 évig biztosítja a növény tápanyag ellátását.

4) Füvesítés

Sokan azt hiszik ha a fű el van vetve azután az csak nő és gyönyörű lesz. Pedig ez nem így van!! Ahhoz, hogy gyönyörű füvünk legyen mindenekelőtt öntözni kell, és muszáj a tápanyagot pótolni havonta! A tápanyag lehet nitrogén, foszfor és kálium keveréke, de ezen túlmenően érdemes évente egyszer kijuttatni a fűbe egyéb mikroelemeket, mint például vas, mangán, bór, és magnézium.

A fű telepítése lehet magról vetett és gyepszőnyeg:

  • a magról vetésnél Scott fűmagot használunk , amiből az ajánlott mennyiség dupláját juttatjuk ki. Megfelelő öntözés mellett +20 fok körüli hőmérsékleten néhény héten belül kikel a fű. A füvesítésnek ez a legköltséghatékonyabb megoldása, és jó tudni, hogy ilyenkor a gyep beállása kb. 1 évet vesz igénybe.
  • a másik megoldás a gyepszőnyeg lerakása.  Ez valóban egy drágább megoldása a füvesítésnek, de azonnal szép összefüggő gyepet kapunk.

5) Egyéb feladatok: kerti utak, kerti tó, egyedi kívánságok

Füvesítéssel egyidőben elkészítjük a kerti utakat, pavilonokat, szerszámos házakat, kerti tavat, vagy amit Ön csak szeretne.

Garancia!

100% megelégedettségi garanciát vállalunk! A munkánkra garanciát is vállalunk, hiszen biztosak vagyunk benne, az általunk telepített, öntözőrendszerrel ellátott füves terület, a beültetett növények és a teljes kert csodálatos élményt fog nyújtani. Az elkészült kertjeinket a kert beálltáig minden esetben figyelemmel kísérjük.

 

Vegye fel a kapcsolatot velünk, és beszéljük meg az elképzeléseit!

Adja meg az adatait, és hamarosan felkeressük!